A Tizenháromért

    Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly

    Emberek voltak, minden emberi jóság és gyarlóság keverékével megáldva. Katonák voltak és hősökké lettek, mert amikor az idő mutatóujja jelzett, nem haboztak olyan ügy mellé állni, amely a legmagasabb körökben árulásnak számított. És mártírokká váltak, akaratuk ellenére, mert ők szerették az életet s meghalni nem így akartak. Nem adatott meg nekik, hogy harcmezőn essenek el, egy olyan csatában, mely nyílt terepen folyik. S a csaták után a politika nem engedte meg nekik, hogy tovább éljenek mint civil emberek. A politika félt, ezért gyilkolt. Lőtt és akasztott.

    De a politikát elsöpörte a szél, a történelem, az igazi történelem szele, az egyszerű, hétköznapi emberek történelme, és bár sok szenvedésen, viszontagságon, megpróbáltatáson kellett keresztülvergődnie e népnek, fejéből és szívéből nem lehetett kitörölni a mártírok emlékét.

    És még sokáig nem lehet. Amíg ilyen hosszú időtávlatban is képesek vagyunk – akár egy napra csak – nemzeti gyászba borulni s átérezni e tizenhárom férfi utolsó óráinak szomorúságát, amíg képesek vagyunk tovább mesélni gyermekeinknek a múlt történeteit, s amíg képessé tudjuk tenni őket, hogy ők is megőrizzék és tovább meséljék, addig mi sem felejtődünk el.

    Ma gyászolunk, kegyeletünket rójuk le az aradi tizenhárom előtt. E gyászból holnapra az erő marad, mellyel azon dolgozunk, amin ők is munkálkodtak: a haza javán, hazánkfiai boldogulásán.

                       Oka és joga van a szívemnek,

                       az én szívemnek is megszakadni,

                       ott, hol négy golyó négy embert gyilkol

                       s kilencet kötél: Vérnap, aradi.

 

                       Mennyi gyász és könnycsepp virágzik el

                       még aznap este: száz meg száz csokor,

                       nem hervad semmit az emlékezés,

                       feltámadnak Ők mind a halálból.

 

                       Vagy meg se halnak: fönn a Golgotán

                       megreped a Szív bűnért, emberért.

                       Lelkem padlását Fény szakítja át:

                       szívem szakad a Tizenháromért.