Egy szép kezdeményezés szép folytatása

Szomszédunkban, az ausztriai Lutzmannsburg (Locsmánd) szívében kulturális dobbanás ütemeit hallhatjuk, ha homlokunkra tesszük a kezünket. Kerekezzünk át Zsiráról, s nézzük meg, lássuk meg, mi is kezd ott történni!

Persze a kezdetek 2006-ra nyúlnak vissza, amikor is Locsmánd 850 éves jubileumának ünnepén megnyitotta kapuit – elsősorban a régió gazdag népviseletét bemutatva – a Múzeumház. Helyi, de magyar és horvát népviseletek, kellékek, a paraszti világ eszközei idézik fel az elmúlt időket. Felsorolni is nehéz lenne, mi minden látható a szobákban, a pincében, az udvaron, a pajtában. 2007-ben már jártunk a zsirai alsós gyerekekkel e színes bemutatóhelyen. Elmondhatom: azóta sokat bővült, gyarapodott.

    Mindez egy magyar ember fejéből és szívéből pattant ki, akit Gneisz Évának hívnak. Nem ismerem őt túlságosan, ezért nem tudom s nem is akarom személyét pontosan leírni, de bárki felkeresheti Locsmándon, szót válthat vele, megnézheti tevékenységének gyümölcsét, ami magáért beszél.

 

    Írásom apropója: 2011. május 8-ára nyílt napot hirdetett meg a locsmándi Múzeumház. A résztvevők egy csoda kellős közepébe csöppenhettek, ahol a múlt megmutatta, mi az, amit érdemes az utókorra hagyni, mi az, amit nekünk mint jelennek végbe kellene vinnünk, hogy tisztességgel elmondhassuk: „…megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.”

    Gneisz Éva nem elégedett meg csupán a kiállítóhellyel: meg akarta tölteni élettel ezt a házat. Erre bizonyíték az a program, amit Mende Zsolt grafikusművésszel „tervelt ki”: októberig minden szombaton kézműves foglalkozásokat (festés, grafika, agyagozás, szövés, fonás) szerveznek, elsősorban a környék fiataljainak, határon túlról is, de a Locsmándon üdülő turistáknak is. A foglalkozásokon a részvétel ingyenes.

    Iskolánk tanulói között meghirdettük a programot, s az első szombaton (2011. május 14.) szép számmal meg is jelentek: húsz kisebb-nagyobb gyerek mutatta meg Mende Zsoltnak rajztudását. A művész úr meglepődött a létszámon, de nem ijedt meg. Érzékeny pedagógiával foglalkozott mindenkivel. Elmondta: számára nem lesz „teher” az állandó szombatozás, a délelőtti soproni rajzkörös munka után szívesen vállalja a locsmándi délutánokat is. Ez a környezet felüdülést jelent neki. S valóban: nézzünk csak körül e helyen! Az alkotáshoz ihletett szentély.

    Hadd szóljak pár sorban Mende Zsoltról magáról is! 1969-ben született Sopronban, festőművész-rajztanár családban. A képzőművészet iránti érdeklődését e családi miliő már korán meghatározta. Érettségi után a Pannónia Filmstúdió pécsi animációs műtermében rajzolóként dolgozott. 1989-ben visszakerült szülővárosába, ahol önképzéssel kezdte elsajátítani a különféle grafikai technikákat. Útmutatást Soltra E. Tamás szobrászművésztől és a nyíregyházi Horváth János festőművésztől kapott. 1998-ban végzett a budapesti Felsőfokú Népi Játék és Kismesterség Szakoktató Képző szitanyomó szakán. E szakmát négy évig tanította a Doborjáni Ferenc Speciális Oktatási és Nevelési Intézményben. 2000 óta egyéni vállalkozóként dolgozik mint szitanyomó és alkalmazott grafikus. Számos részvénypapírt és emblémát tervezett. 1996 óta vezeti a soproni Gyermek- és Ifjúsági Központ (GYIK) rajzkörét. (A GYIK nemrégiben zárt be, szakköreit elköltöztették szinte lehetetlen körülmények közé.) Az évek során egyedi rajzokat, rézkarcokat és művészi szitanyomatokat készített. Jelenleg is e technikával kísérletezik. Grafikáival több alkalommal is díjazott volt. Családi barátja, Gneisz Éva felkérésére és rajzai alapján tavaly nyáron megfestette a múzeumban látható történelmi falfestményt. A művész egyéb munkáiból is kirakott néhányat a képzőművészeti projekt indulásakor. A projektben résztvevő gyerekek számára olyan technikákat is megtanít, amelyekre az anyagi vonzatuk miatt az iskolai keretek között nincs lehetőség.

    Gneisz Éva álma valóra vált: ingyen lehetőséget biztosítani a tehetséges fiatalok számára, hogy bátran elindulhassanak ők is álmaik útján. Csak gratulálni tudok, kedves Éva, hogy időt, fáradságot, pénzt nem kímélve, a gáncsokat túlélve eljutottál ide. Nevedben én is megköszönöm a Téged segítők önzetlen karnyújtását. Újra bebizonyosodott, hogy egy „őrültség” realizálódhat, az álmok megvalósulhatnak, ha van bennünk elég elszántság legyőzni a kétkedésre ösztönző erőket.

    Figyelemmel kísérem a projekt menetét, s időnként beszámolok majd a fejleményekről. Addig is biztatok mindenkit, hogy olykor látogasson el a „szomszédba” múltat s jelent tanulni a jövő számára.

Zsira, 2011. május 15.

Kategória: