Blog

  • A Tizenháromért

    okt
    06

    Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly

    Posted By Orbán György tovább
  • Posted By Orbán György tovább
  • Lassítás

    ápr
    10

    Közel két évtizede „költöztem” Zsirára, méghozzá közvetlenül egy nagyvárosból, nevezetesen fővárosunkból. Azért hangsúlyozom ki ezt ennyire, mert „eredetileg” nem városi „gyerek” vagyok, csak valahogy a sors odavetett néhány évre. De ezalatt az idő alatt sem lettem „igazán” városi, mindig vágytam vissza vidékre, a falu nyugalmára, csendjére. Ezért is örültem, mikor pályázat útján sikerült Zsirán kikötnöm.

    Posted By Orbán György tovább
  • Böjtölni annyi, mint valamitől tartózkodni

    feb
    11

    Még javában farsangolunk, még javában „tombol” a tél, ijesztgetjük azt az évszakot, amit szeretnénk már magunk mögött tudni, s hívogatjuk, csalogatjuk azt, amelybe már hőn szeretnénk belépni – amikor egy kissé előretekintek az elkövetkezendő időszakra, azaz a böjtre.
    Sokféleképpen értelmezik ezt a tevékenységet. Sok negatív, sok eltúlzott asszociáció, félreértelmezés tapad hozzá, természetesen a helyes megítélések mellett.

    Posted By Orbán György tovább
  • Elég a mának a maga baja

    dec
    04

    „Így van” – bólint rá a nyugodt ember első reagálással. De vajon valóban így van-e mindennapi életemben? Valóban nyugodtan élek-e vágyaim, félelmeim közepette?
    Egész életemet elkíséri az aggodalom. Aggódom otthon, aggódom a munkahelyen. Aggódom magánéletem miatt, aggódás tölt el egzisztenciális kérdésekben. Persze létezik bennem egy „aggódáspiramis”, egy aggodalom-prioritás, amikor is először a legfontosabb dolgoktól való félelmem lép elém. A nagyobb fájdalom elnyomja a kisebbet. Mindez nem szorítja háttérbe azt a tényt, hogy bizony tele vagyok aggodalommal.

    Posted By Orbán György tovább

Oldalak